Lakberendezés a csillagjegyek tükrében

Lakberendezés a csillagjegyek tükrében

Megosztó téma az asztrológia, az emberek állásfoglalása meglehetősen sarkosan vele kapcsolatban: vagy teljesen hisznek benne, vagy egyáltalán nem. Tehát a téma, illetve a témához való hozzáállás, mondhatni, fekete-fehér – mi viszont nem foglalunk állást, inkább egyféle agnosztikus szemléletet követve egyszerűen tudomásul vesszük és elfogadjuk, hogy sokak szerint a bolygók állása, a Nap és a Hold helyzete befolyással van a sorsunkra. Végtére is az asztrológiát egykor a tudomány részének tekintették az ókori Görögországtól kezdve Indián és Kínán át egészen az azték és maja civilizációig, és ma is sok-sok millióan hisznek benne világszerte.

Az asztrológia az embereket tizenkét csillagjegybe sorolja a születés időpontja szerint, és mindegyik csillagjegyhez tipikus jellemzőket, tulajdonságokat és vonásokat társít, amelyek bizonyos fokig meghatározzák az ember egész életét, annak minden szegmensére kiterjedve, így az otthonára is – ahol a lakberendezés alapvető szerepet játszik. Cikkünkben összefoglaljuk, hogy az egyes állatövi jegyekre milyen stílusok és megoldások jellemzők.

Bak – Capricornus (december 22. – január 20.)

Megfontoltság és fegyelmezettség jellemző a bakokra, szeretik a tervezhetőséget és a praktikumot. Önfegyelmük és pontosságuk mellett higgadtság és nyugodtság fémjelzi a személyiségüket és az életvezetésüket. Mindez persze az otthonukon is visszaköszön: a letisztult tereket kedvelik olyan praktikus és funkcionális bútorokkal, mint például a remek helykihasználású étkezőgarnitúrák és sarok ülőgarnitúrák. A minimalizmus sem áll távol tőlük, hiszen szeretik a rendet és az átláthatóságot, aminek megteremtéséhez ideális a minimalista stílus.

Vízöntő – Aquarius (január 21. – február 19.)

A vízöntők szabadszellemű emberek, akik folyamatosan felülírják a konvenciókat. Rendkívül fontos számukra az önkifejezés, szeretik, ha zajlik az élet, imádnak szórakozni, utazni. Spontaneitás nélkül nem tudnak boldogságra lelni, és szinte minden helyzetben mernek kockáztatni. Ezek a jellemzők határozzák meg a magánéletüket, a barátságaikat, a munkájukat és az általuk kialakított környezetet is, ami az otthonukban is megnyilvánul. Bohókás, de természetes hatású terekben érzik jól magukat, és egyáltalán nem fontos nekik, hogy például a kanapé azonos stílust képviseljen az ülőgarnitúrával. Csak az számít, hogy szabadnak érezzék magukat a saját otthonukban – nem ők vannak a lakásért, hanem a lakás értük.

Halak – Pisces (február 20. – március 20.)

Empátia, érzékenység, áldozatkészség – talán ezek a legkülönlegesebb és legjellemzőbb vonásai a halaknak. Ez a lágyság csaknem automatikusan kevesebb önbizalmat és akaraterőt hoz magával, ugyanakkor az ösztönösség remekül kompenzálja utóbbiak esetleges hiányát a döntéshozatalok során. A gazdag érzelmi világ, az álmodozásra való hajlam és a félrevonulás igénye a külsőségekben is megnyilvánul, így az otthon megjelenésén is: a halak szeretik, ha az otthonuk egy biztonságot és melegséget árasztó menedék, ami a berendezésen is visszatükröződik. Pasztell és természetes színek, puhaság, kreatív, de nem harsány megoldások a dekorációktól kezdve az olyan bekuckózós bútorokig, mint az ágyazható kanapé.

Kos – Aries (március 21. – április 20.)

Kihívások és kalandok konok kergetése – ilyenek a kosok röviden összefoglalva. Ennek megfelelően bátrak, sőt akár vakmerőek is, lelkesek, tele vannak energiával és életerővel, mindig motiválja őket valami. Őszinték, egyenesek, tettre készek és nyitottak, ami nemcsak az emberi kapcsolataikat teszi nagyszerűvé, hanem az egész életüket átszőve a mindennapjaikba is izgalmat, örömet, vibrálást visz. A kosoknak mindig van valami új elképzelésük, amit szeretnek mihamarabb megvalósítani. Éppen ezért a lakberendezés területén is előnyben részesítik a variálhatóságot, illetve az olyan bútorokat, amiket akár maguk is átalakíthatnak a DIY követőiként. Legyen szó étkező- vagy ülőgarnitúráról, a kiválasztás egyik döntő szempontja, hogy minél több lehetőséget lássanak meg benne.

Bika – Taurus (április 21. – május 21.)

A csillagjegyek ismerői a bika hallatán a gyakorlatiasságra asszociálnak elsőként. Nagyon erős vonása ez a bikáknak, amihez kitartás is párosul, így aztán jellemzően elérik a céljukat. Kimondottan fontos számukra a fizikum, szeretnek mozogni, de mindezt olyan gyengéd jellemzők egészítik ki – és teszik így kerekké a bikákat –, mint a természet és az állatok szeretete. Fontos számukra, hogy örömüket leljék a dolgokban: az étel legyen finom, a bútor legyen kényelmes – és ha egyszer megtalálták, ami jó nekik, nem szívesen változtatnak, nagyon hűségesek. Így például a lakberendezés terén is jellemző rájuk, hogy alapos megfontolás után választanak bútorokat, amik hosszú-hosszú évekig biztosítják a kényelmüket. Nekik inkább a magasabb minőségű, drágább, de évtizedek múlva is komfortos kanapék valók, példának okáért.

Ikrek – Gemini (május 22. –június 21.)

Az ikrek kíváncsiak, kommunikatívak, szeretik a társaságot, a nagy beszélgetéseket. Igyekeznek megismerni a világot, minden értelemben, de leginkább intellektuálisan. Objektívek, de nyitottak, ám nem szeretnek „rugózni” a problémákon, könnyen tovább lépnek, ami viszont hátrány lehet a párkapcsolataikban. Előszeretettel mozognak olyan közegben, ami támogatja a tudásvágyukat és a kíváncsiságukat, nem tűrik jól a monotonitást és az unalmat. Ezek alapján választanak barátokat, párt és munkát. Ami az otthonukat illeti, a belső terek kialakításánál a legfontosabb szempont a társasági élet biztosítása: nagyasztalos-sokszékes étkezőgarnitúrák, hatalmas U alakú kanapék és több részes ülőgarnitúrák kellenek a népes vendégsereghez. A stílus majdhogynem mellékes.

Rák – Cancer (június 22. – július 22.)

Érzékenység, segítőkészség, megértés, mély érzelmek jellemzik elsősorban a rákokat. Kreatívak, határtalan a képzelőerejük, nagyon erős kötődés fűzi őket szeretteikhez, és örömet szerez számukra, ha másokról gondoskodhatnak, főleg az elesetteken. Mély és tartalmas érzelemvilágban élnek, a nyugalom és a biztonság igen fontos számukra – eszerint tervezik és rendezik be az otthonukat is. Ennek megfelelően kimondottan otthonos miliő fogadja a hozzájuk érkezőket, ami mind stílusban, mind a színekben megnyilvánul, és persze a bútorok típusán is azonnal észrevehető: melegséget árasztó lakástextilek, süppedős szőnyegek, komfortos kanapék, puha párnák szinte biztosan megtalálhatók a rákok menedékén, az otthonukban.

Oroszlán – Leo (július 23. – augusztus 23.)

Határozottságuk és céltudatosságuk mellett a nagyvonalúság és az erőteljes igazságérzet az oroszlánok tipikus attribútumai, ami roppant vonzó személyiséggé teszi őket. Optimistán állnak szinte minden helyzethez, az életöröm vezérli tetteiket, szeretik a finomat, a jót. Büszkeségük is jelentős, és szeretik azt érezni, hogy az emberek felnéznek rájuk, emiatt talán nehezebben viselik a kritikát, ugyanakkor remek irányítók. Vágynak a sikerre, és tesznek is azért, hogy elérjék céljaikat, ami visszaköszön a megjelenésükről és az otthonukról is. Az oroszlánok otthonában gyakran találkozhatunk extravagánsabb kiegészítőkkel, amelyek vonzzák a tekintetet, és merész formatervezésű bútorokat is, még ha olyan hétköznapi darabról van szó, mint a kanapéágy vagy a dohányzóasztal.

Szűz – Virgo (augusztus 24. – szeptember 22.)

Intellektus és gyakorlatiasság kéz a kézben, ilyenek a szüzek. Segítőkészek és alkalmazkodóak, így kevesebb köztük a vezető jellem, inkább a háttérből figyelnek, és amikor szükség van rájuk, teszik a dolgukat anélkül, hogy elismerést várnának érte. Szeretik az átláthatóságot, precízen dolgoznak és végzik a feladatukat, de a realitás talaján állnak és előrelátóak. Biztonságra és nyugalomra törekednek, és a rendezettséget nemcsak a magánéletükben igyekeznek megvalósítani, hanem a környezetükben is, ennek eléréséhez pedig ügyesen megvalósítják az ötleteiket. A fenti jellemvonásokból kifolyólag nem meglepő, ha a szüzek otthona praktikus, mégis békességet árasztó, és az egyes funkciók láthatóan elkülönülnek egymástól: funkcionális munkaállomás a sarokban, komfortos szófa vagy kanapé az ablak közelében az olvasáshoz, praktikus garnitúra az étkezőben.

Mérleg – Libra (szeptember 23. – október 23.)

A harmónia és a könnyedség a mérlegek talán két leginkább jellemző vonása. A mérlegek kiegyensúlyozottak, ezért nem is kedvelik a kiélezett helyzeteket, és igyekeznek kerülni a konfliktusos embereket. Ennek ellenére rendkívül fontos nekik az élénk társasági élet, őszinte érdeklődéssel fordulnak mások felé, teszik ezt kedvesen és érzékenyen. Szeretik a művészetet, és gyakran konyítanak is hozzá, ami a lakberendezésben is megnyilvánulhat: ezen a téren is elsősorban harmóniára törekednek. Finom elegancia, ízléses, de nem tolakodó design, visszafogott, mégis karakteres színek, összeállítások és bútorok – rendszerint ezek jellemzik a mérlegek otthonát, és talán ezért is kedvelik a garnitúrákat.

Skorpió – Scorpius (október 24. – november 22.)

Egyesek makacsnak könyvelik el a skorpiókat, de igazából arról van szó, hogy nehéz őket befolyásolni, és ha beleteszik magukat valamibe, azt szenvedélyesen, már-már fanatikusan csinálják. Szuverén személyiségként tekintenek önmagukra, önállóságukban megingathatatlanok, de a kapcsolataikban hajlamosak a birtoklásra és az erőteljes érdekérvényesítésre, amellett, hogy nagyon tudnak szeretni. Nem állnak tőlük távol a szélsőségek, és ezt egyetlen területen sem akarják elnyomni, így a lakberendezésben sem. Bármelyik stílus elképzelhető az otthonukban, a lényeg, hogy az erőteljesen jelen van, áthatja a szenvedély.

Nyilas – Sagittarius (november 23. – december 21.)

Nyilasnak lenni annyit tesz, mint felfedezni mindazt, amit az élet tartogathat számunkra. Elérni a kitűzött célokat és kihívásokat, mindezt önbizalommal telve, optimistán, nem görcsösen és konokul. Szerencsés vonásaiknak köszönhetően a nyilasok kellemes társaságnak számítanak, és maguk is szeretnek társaságban lenni, ezért az otthonuk is barátságos, meleg hangulatú, hogy mások is jól érezzék magukat náluk. Nagy felfedezőként sok nyilas szeret utazni, és ezek a tapasztalatok nyomot hagynak a lakberendezésben is, elsősorban a kiegészítőkben és a dekorációkban.

Reméljük, sikerül néhány hasznos tippet adnunk ezoterikus beállítottságú látogatóinknak. Tekintse meg széles bútorkínálatunkat, de nézze meg kanapé akciónkat is, hogy a lehető legjobb áron szerezhesse be otthona ékét!